Kiállítások

Zsögödi Nagy Imre: Állatok

Az évadonként frissülő reprezentatív Nagy Imre-kiállítások sora idén egy témaelemző válogatással bővült, amely lehetőséget adhat arra, hogy sajátos perspektívából szemléljük a Zsögödi Mester gazdag életművét.

Jelen kiállítás témája az állatok reprezentációja Nagy Imre művészetében. A Csíki Székely Múzeum több mint 6000 alkotást számláló Nagy Imre-gyűjteménye csak ebben a tematikában is hatalmas és változatos anyagot kínál, köztük olyan munkákkal, amelyeket ritkán vagy egyáltalán nem láthatott eddig a közönség. Lehetőség nyílik bepillantani a Mester állatos mappáiba, vagy meghallgatni őt arról, hogy miért érdekelték annyira az állatok, milyen anekdotákat, érdekes élethelyzeteket eredményezett lerajzolásukra irányuló megszállottsága, hogy csupán azért nevelt medvét a ház körül, hogy lerajzolhassa azt, vagy, hogy egy eladott tehenet egészen addig magánál tartott, míg nem végzett annak tanulmányozásával.


Állatokkal szinte minden Nagy Imre által művelt technikánál találkozunk, ezáltal rálátásunk nyílhat nemcsak bravúros megoldásaira, hanem fontos tartalmi kérdésekre is, a téma érlelésének különböző szintjeire, ahogy az állatok mozgásának rögzítési szándékától eljut a nagy jelképekig, felvillantva egy-két egzotikus kitérőt is. A különböző technikákon keresztül jól láttatható a téma alakulása, fejlődése, beépülése összetettebb tartalmaiba, ily módon is újabb szempontokat kínálva az életmű megközelítéséhez.

Időpont

2019-05-21

2021-10-15

Helyszín

Nagy Imre Galéria, Zsögöd

Témakör

Képzőművészet