Az Exposia alkotócsoport fotókiállítása
A fotókiállítás képeit, bár több alkotó felvételeiről van szó, a cím jellemzi a legjobban: Emberközelben. Mindegyik képkocka főszereplője az ember, mégis helyzetkép, portré, szociofotó, vagyis több műfaj sajátos lehetőségei által látjuk őket.
A fényképészek terepe többnyire Udvarhelyszék, életmódjában változatos vidék, a hagyományos mesterségektől a legújabb technikai újításokig, mindent egy-egy településen szinte egymás mellett láthatunk. Így van ez az ember esetében is: munkáját végző kovács, fonó és szövő asszony, juhászok, meg sok portré: koszos kisfiú, prófétaszerű öreg arcok, vidáman emlékezők, a pihenés, az öröm vagy éppen az ima pillanataiban.

A munka és pihenés, megszusszanás perceit, épp annyira fontosnak tartották megörökíteni, mint a kamerának ritkán kínálkozó különleges alkalmakat: a fintorgó gyereket, a merengő vagy gyászoló felnőttet.
Emiatt az arc sosem semleges. Láttatja, vagy éppen elfedni próbálja az érzelmeket, hangulatokat. Ott rezeg körülötte a boldogság, az izgalom, vagy éppen a méla csönd, az emlékezés szomorúsága dermeszti meg a levegőt.
A kamera közel férkőzött az archoz, mi, nézők pedig közelebb kerülünk egy-egy helyzethez, sorshoz. Ez bevallott célja a kiállítóknak: a mindig más ember, a szinte percről percre változó arc és a hozzá tartozó sorsok láttatása.
Kiállítók:
Antal Levente
Balázs Ödön
Bartók Izabella
Erős Zoltán
Fekete Réka
Kelemen Lajos
Kerekes István
Kuthi Lázár
Szabó Béla
Tiszavölgyi Zsolt
Tordai Ede
Tóth Zsuzsanna
Vass Lehel
Vinczefi László
Vitos Hajnal
EXPOSIA ALKOTÓCSOPORT
A 2009 májusában, Székelyudvarhelyen indult csoportosulás, a székelyföldi fotográfus palettán az egyetlen olyan társulás, amely az említett régión kívül több magyarországi alkotót is fölsorakoztat és jelenleg 16 tagot számlál.
Az alkotás általában egyéni foglalatosság a fotográfiában, ám ők ezt közösségi tevékenységgé tágították ki. Az Exposia fő célja, hogy közösen fotózzanak, egymást bevonják és egymás látásmódját, módszereit, technikáját megismerjék. Az alkotás szabadságát pedig mindennél előbbre valónak tartják. Közös bennük – a földrajzi távolságok ellenére is –, hogy ugyanaz a megismerésvágy dolgozik bennük.
Az Exposia-tagok számos fotótáborban vettek részt az évek során, az ott készült képeikkel pedig sikeresen szerepeltek hazai és nemzetközi megmérettetéseken.
P. Buzogány Árpád