Ez sör! – A sernevelőtől a sörgyárig című, október 10-én megnyíló történelmi témájú kiállításra hangolódva, az októberi hónap tárgyaként négy sörösüveg bemutatására kerül sor. Ezek 2012. július elején, a csíkszeredai központi parkban végzett vízvezetékrendszer árkainak ásása közben kerültek felszínre a Csík Vármegyeházának oromdísztöredékeivel egyetemben.
A csíki sörkészítés nagy múltra tekint vissza, sőt az sem kizárt, hogy a szalados árpából készülő házi sör volt az első alkoholtartalmú ital, amelyet a vidék lakói fogyasztottak. Ezt támasztja alá, hogy az 1580-as években Csíkot is felkereső Antonio Possevino della Compagnia di Gesù jezsuita szerzetes szerint Csíkban „a rendes ital a sörre szorítkozik”. Johann Konrad 1735-ös térképén a Mikó-vár közelében egy sörfőzdét is feltüntet, melyet az osztrák hadsereg létesített. Valószínűleg ezt a sörházat bérelte ki, majd vásárolta meg a Romfeld család, melynek Antal nevű tagja, mint serfőző volt ismert. A szintén serfőző fia, Romfeld Félix építette a ma már műemlékké nyilvánított Gimnázium utcai (mai Márton Áron utcai) gyárat és a közelében álló emeletes házat is. Halála után egy ideig özvegye, Leicht Juliánna vezette a gyárat, majd bérbe adta, végül 1908-ban eladta Gál Ferencnek, aki modernizálta, újjáépítette, modern gépekkel szerelte fel.