A szeptemberi iskolakezdés apropóján egy nemrég birtokunkba került iskolatörténeti műtárgyat választottunk a hónap tárgyának. A csíkszeredai Magyar Királyi Állami Leánygimnázium sapkajelvényét, – melyet kutatásai során talált – dr. Lukács Bence Ákos történész, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának leköszönő vezető konzulja ajándékozta Csíkszereda városának.
Az itt látható sapkajelvény a második bécsi döntés utáni években, 1940–1944 között volt használatban. Rajta a magyar királyi korona és címer mellett Csíkszereda címere látható a következő felirattal: CSÍKSZEREDA M. KIR. ÁLL. LEÁNY GIMNÁZIUM
E jelvény képezi az iskola utódjának, a Petőfi Sándor Általános Iskola mostani címerének alapját is.
A Csíkmegyei Polgári Leányiskola első tanévét 1880-ban nyitották meg a határőrség egy régi kaszárnyájában, Lakatos Jánosné Pintye Karolina igazgatása alatt. Az iskola 1891-ben költözött a Csíki Magánjavak által felépített új épületébe, mely jelenleg is oktatási célokat szolgál.
Azok, akik a szigorú feltételek mellett felvételt nyertek a Csíki Magánjavak által fenntartott iskolába, a hagyományos tantárgyak mellett tanulhattak például háztartástant, neveléstant, egészségtant, kézimunkát. Emellett tagjai lehettek különböző szakköröknek, színjátszó csoportnak, énekkarnak. A diákokra tanítási időn kívül is érvényesek voltak az iskola szigorú rendszabályai, színházba vagy különböző mulatságokra is csak igazgatói engedéllyel mehettek, szülői felügyelet mellett.
Az első világháború után válságos időszak köszöntött az iskolára. 1927-ben az intézményt megszüntették, az épületben a Petru Rareș Algimnázium működött tovább, fiú-leány vegyesiskolaként, román tannyelven.
A második bécsi döntés után, az 1940–1941-es tanévtől újjáalakult a Polgári Leányiskola, majd kezdeményezték leánygimnáziummá alakítását: „A város hivatalos körei és a szülők körében mozgalom indult, hogy a polgári leányiskolát leánygimnáziumnak alakítsák át. A mozgalom abból indult ki, hogy számos tehetséges leány nem tud értelmiségi pályára menni, minthogy a vármegyében nincs leánygimnázium. A mozgalmat a kultuszminisztériumban megértéssel fogadták, remény van, hogy a leánygimnázium Csikszeredában még ez év szeptemberében megkezdi működését. Az eddigiek szerint az új iskolát a leánypolgári épületében helyezik el ideiglenesen, természetesen fenntartva legalább is egyelőre a polgári leányiskolát, amelynek tanári kara nagyrészt gimnáziumi tanári képesítéssel is bír.” (Székely Nép, 1942. augusztus 30.)
A második világháború utáni időszak újra komoly változásokat eredményezett, az 1949-es tanügyi reform folyományaként Csíksomlyóról beköltözött a tanítóképző, ezzel végleg megszűnt a Polgári Leányiskola. A tanítóképző 1955-ös megszüntetése után az intézmény 1-es számú Általános Iskola néven működött tovább, majd a rendszerváltás után, 1990-ben felvette a Petőfi Sándor Általános Iskola nevet.
Az iskolajelvény megtekinthető a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.