A TAG (Transylvanian Art Group) egy 2011-ben alakult képzőművészeti csoport. A csoport többségét a Csíkszeredában 1990-ben alakult Művészeti Szakközépiskola első képzőművész generációjának tagjai alkotják, de csatlakoztak alkotók a fiatalabb korosztályból is.
A csoportot nem az egységes művészeti stílus és koncepció hozta létre, hanem inkább az évek során kialakult szoros emberi és művészi kapcsolatok és az a szándék, hogy folyamatosan alkossunk és be is mutassuk munkáinkat. Tagjainak nagyrésze már évek óta vesz részt közös tárlatokon és képzőművészeti alkotótáborokban és ennek következménye, hogy szeretnének együtt minél gyakrabban bemutatkozni. A csoport szinte minden tagja teljesen más stílus és elképzelés szerint alkot, minden TAG a saját útját járja, de korunk azonos problémái és benyomásai egy TEST részévé teszik, közös rejtett kapcsolatot sejtetnek még a különböző stílusú alkotások között is.
A kiállítás szervezője a Forfun Egyesület.
A kiállítás szervezője a Forfun Egyesület.
Művészek:
Bartis Elemér
Biró Zsuzsanna
Csillag Imola
Csillag István
Fazakas Barna
Fazakas János László
Kovács Imre
Szentes Zágon
Vorzsák Gyula