Expoziții

Szóra bírt csontjaink

A Magyar Természettudományi Múzeum embertani vándorkiállítása

2014. november 14 − 2015. március 1.

Meghosszabbítva március 7-ig!


Milyenek voltak elődeink, hogyan éltek, mivel foglalkoztak? Ha a csontok nem is szólalnak meg, az embertan művelői, az antropológus szakemberek munkája révén mégis szóra bírhatók.

A kiállítás első részében a látogató megismerkedhet az antropológia fogalmával, a magyar antropológia történetével, rálátást kap a csontok útjára a régészeti feltárásoktól egészen a kutatók asztaláig, ugyanakkor azt is megtudhatja, milyen betegségekről vallanak elődeink csontjai. A történeti embertan módszereinek segítségével meghatározható az egyén neme, megbecsülhető az életkora, de lehetőséget ad a testmagasság, a testsúly és az alkat leírására is. Az életmód és a táplálkozás több részlete is azonosíthatóvá válik.

A tárlat második egysége a Székelyföldön feltárt középkori és újkori temetők embertani leletein végzett legújabb történeti és embertani vizsgálatok eredményeit ismerteti. Bemutatja, hogy milyenek embertanilag a székelyek, egységes vagy összetett képet mutatnak-e a vizsgált maradványok, utalnak-e esetleg a székelyek származására, embertani jellemzőik miként változtak az idők folyamán, és vajon hogyan viszonyulnak antropológiai értelemben a magyarság egészéhez. Megfigyelhetőek a székelypetőfalvi, zabolai, kányádi, székelykeresztúri, székelyudvarhelyi, szentábrahámi, csíkszenttamási, csíksomlyói és a szárhegyi templom körüli temetőkbe temetettek jellegzetes koponyái, illetve a csontmaradványokon is nyomot hagyó betegségek.

A kiállítás utolsó egységében pedig a plasztikus arcrekonstrukció alkalmazásával a különböző történeti korokban élt emberek arcai elevenednek meg. Összesen tizenegy arcrekonstrukciót, többek között Szent László király, III. Béla, Janus Pannonius, Rotterdami Erasmus rekonstruált arcát veheti szemügyre a látogató.


Tárlatvezetés és múzeumpedagógiai foglalkozás kérhető, előzetes bejelentkezéssel.

Kapcsolódó:

Data

14-11-2014

07-03-2015

Locație

Castelul Mikó

Tema

Természettudomány