Kós Károly világa, 1912 címmel nyílik kiállítás november 20-án, szerdán 18 órakor a Csíki Székely Múzeumban a neves erdélyi országépítő születésének 130. évfordulója alkalmából. A megnyitón a vendégeket köszönti Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda Megyei Jogú Város polgármestere és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. A kiállítást megnyitja Bogos Ernő műépítész, házigazda Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.
A nagyszabású tárlat Kós Károly (1883−1977) építészeti pályájának első hét évét és annak előzményeit, családi-baráti-kollegális kapcsolatait mint alkotói hátteret, valamint szűkebb és tágabb hazáját mutatja be, vagyis mindazt, ami alkotói egyéniségét formálta. Az 1912-es év meghatározó volt Kós Károly életében: ekkor döntött úgy, hogy Budapestről hazaköltözik Erdélybe, akkor fejezték be a budapesti állatkert főépületeit, a sztánai Varjúvárat és a Székely Nemzeti Múzeum épületét is. Ezt az időszakot mutatja be a kiállítás, Kós Károly fatornyait idéző installációkon. Budapest Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum tárlatát Anthony Gall és Fabó Beáta rendezte.
"Talán lehetne Erdélyben erdélyi művészetet csinálni. Ez éppen Székelyföldről kiindulva volna nagyon egészséges. Hát kérem majd meglátjuk." – Kós Károly levele jegyesének, Balázs Idának, 1910. január 23.
A kiállításhoz tárlatvezetés vagy múzeumpedagógiai foglalkozás igényelhető. Előzetes bejelentkezés szükséges!
−−−−−−−−−−−−
A Csíki Székely Múzeum ingyenes tárlatvezetéssel várja az érdeklődőket a Kós Károly világa című kiállításon december 8-án, vasárnap 11 és 16 órától. A programon a megváltott múzeumi belépőjeggyel lehet részt venni.
−−−−−−−−−−−−
A kiállítás záróeseményeként ingyenes tárlatvezetéssel várjuk a látogatókat január 19-én, vasárnap 11, illetve 16 órától. A Budapest Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum közös vándortárlata január 19-ig, naponta 10 és 17 óra között látogatható a Csíki Székely Múzeumban, majd februártól Kolozsváron is kiállítják.