Kiállítások

MesterKulcs

Technológia alapú művészet a huszadik századi és kortárs vizuális kultúrában

A tárlat nem csak a fény művészetben való felhasználását állítja fókuszba, hanem a teljesség igénye nélkül azokat a kezdeményezéseket is bemutatja, amelyekben a művészet és a tudomány közötti kapcsolat a nem hagyományos médiumok újszerű használata révén fogalmazódik meg.
Technológia alapú művészet a huszadik századi és kortárs vizuális kultúrában:

Bukta Imre

Csáji Attila

Gyarmathy Tihamér

Gerő György

Kelle Antal

Kepes György

Kuchta Klára

Mattis-Teutsch Waldemár

Moholy-Nagy László

Molnár Vera

Németh Hajnal

Nicolas Schöffer

Orosz István

Szelényi Károly

Szigeti Gábor Csongor

Szvet Tamás


"Ez az évszázad a fényé!" – fogalmazott Moholy-Nagy László 1927-ben, egy évtizeddel azután, hogy megírta Fényvízió című versét. Ki ne értene egyet ezzel a profetikus kijelentéssel a 21. század elején, látva azt, hogy a mesterségesen előállított fény mindennapi életünk elmaradhatatlan kellékévé vált?

Kevés olyan területet ismerünk az egyetemes művészet történetében, aminek a fejlődését ne befolyásolta volna ennyire számottevő módon néhány jelentős magyar származású alkotó. A kiállításon szereplő művek annak a tradíciónak, annak a szellemi-kulturális örökségnek a történeti ívét rajzolják meg, ami a technológiai alapú művészet "mesterkulcsát" megteremtő magyar művészek a fény alapú vizualitás autonóm művészeti formává emelésére tett kezdeményezéséből létrejött.

Kepes György és Moholy-Nagy László a huszadik századi művészet történetében az elsők között voltak, akik gyakorló művészekként és elméleti szakemberekként is foglalkoztak a fény közösségi szerepével és a fényművészet urbanisztikai funkciójával. Moholy a kinetikus művészet ikonikus alkotásának tekintett Fény-tér-modulátor (1922–1930) megtervezésével, Kepes pedig a legelső köztéri neonmű (1949–1950) felállításával. A kiállításon bemutatott következő két generáció művészei az ő szellemi örökségükre hivatkozva találtak rá a médium nyelvével kifejezhető új lehetőségekre. Közülük is kiemelkedik a digitális művészet születésénél bábáskodó, rajzai, festményei elkészítéséhez a legelsők között számítógépet használó Molnár Vera, aki az 1960-ban létrejött párizsi Groupe de Recherche d'Art Visuel (GRAV) társalapítója volt, valamint az 1977-ben a budapesti FOTON-ART csoportot létrehozó Csáji Attila, aki az akkoriban felfedezett új fényforrás, a lézer művészeti vonatkozásainak a tanulmányozásában ért el úttörő eredményeket Magyarországon és az Egyesült Államokban, az MIT vizuális kutatóközpontjának ösztöndíjasaként.

A téma és a helyszín szempontjából is szimbolikus jelentőségű, hogy az európai avantgárd történetének egyik legelső, a művészet és a technológia összekapcsolására irányuló elképzelését, a Fényproblémák a képzőművészetben című könyvet a magyar szobrász, Barna Miklós és a román festő, Arthur Segal közösen fogalmazta meg és adta ki 1925-ben. Az ő, és a korszak hasonló, az optikai kultúra új formáit vizsgálóesztétikának volt köszönhető, hogy a művészek egy csoportja a pigment alapú festészetnek tudatosan hátat fordítva a direkt fényalakítás mellett tört lándzsát, megteremtve a lehetőségét az olyan köztes műfajok kialakulásának, amelyekre nem csak a kortárs médiaművészet, de bizonyos értelemben a mindennapjainkat behálózó digitális kultúra is épül.

A kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia és az egri Kepes Intézet szervezésében jött létre.

Időpont

2016-10-05

2016-10-30

Helyszín

Mikó-vár

Témakör

Képzőművészet