A Csíki Székely Múzeum 2018-ban nyitotta meg az „Útkereszteződésben” című nagyszabású állandó kiállítását, amely Csíkszereda város történetét mutatja be a kezdetektől a kommunizmus utolsó évéig, 1989-ig. A kiállítás létrehozását évekig tartó levéltári- és terepkutatás, valamint tárgygyűjtés előzte meg. Ez alkalommal, a csíkszeredai néhai Rákosi Zoltán mérnök és családja nagytételű adományt ajánlott fel a múzeumnak, melynek részét képezte a műkorcsolya ruházat is, korcsolyával együtt. Ezt a tárgyegyüttest állítjuk ki a februári hónap tárgyaként a téli sportok hónapjában. Az értékes adomány magába foglalja azokat a korabeli sportújságokat is (eredeti példányok), melyek tudósítanak az eseményekről, versenyekről, díjazásokról, román és magyar nyelven egyaránt, idézve a kor hangulatát és e művészi sportág megbecsülését, értékét. Ilyenek a Sportul popular (1958), Informația Bucureștiului (1960), Előre (1960), Ifjúmunkás 1968, Hargita 1971 stb., ezeket kronológiai sorrendben, igényesen összeállítva őrizte meg a család, az utókor számára. Továbbá, eredeti plakátok, diplomák, kitüntetések, a műkorcsolya szakosztály szervezési dokumentumai is gazdagították a múzeum tulajdonát, melyeket ezúton is köszönünk.
A műkorcsolya ruha egykori tulajdonosa, Rákosi Zoltánné, szül. Seiwarth Éva az 1950-60-as évek csíkszeredai jégsport kiemelkedő alakja volt, tehetsége révén sikeres műkorcsolyázóként vált ismertté. Testvérével, Imolával együtt, számos ifjúsági és felnőtt országos színtű műkorcsolyázó bajnokságon vettek részt, jelentős eredményekkel. Az 1960-as évek második felében megalakult Csíki Sportiskolában ő indította el a műkorcsolya szakosztályt, szervezőként és edzőként is gyümölcsöző pályát tudhat magáénak. A Seiwarth család Csíkszeredában nemcsak a sportban ismert, Éva édesapja, Seiwarth László a város egykori neves fényképésze volt. Lányai műkorcsolyában elért sikereit fotósorozatban örökítette meg és rendezte gyönyörű, kemény kötésű albumokba, melyeket akár képes krónikának is nevezhetünk.
A műkorcsolyázók ruházatának divattörténete a 19. század végére nyúlik vissza, amikor nemzetközi műkorcsolyaversenyeket rendeztek Hamburgban, Szentpéterváron, valamint Londonban. A korcsolyázók technikai tudása, a koreográfia és zene mellett rendkívül fontos szerepet kapott a megjelenés és a látványos kosztumáció. A századelején viselt “verseny”öltözékek annyiban tértek el a hétköznapi téli ruházattól, hogy azokhoz utcai cipő helyett korcsolyát húztak, természetesen a nők bokáig érő szoknyákban, a férfiak öltönyben léptek jégre. Az 1930-as években, a norvég olimpiai- és világbajnok, Sonia Heine reformálta meg a műkorcsolya ruházat divatját, mégpedig úgy, hogy az addig megszokottnál jóval rövidebb szoknyás kosztümökben kezdett versenyezni. Több női versenyző követte példáját. Később, az 50-es évek divatja szerint, a ruhák jelmezszerűvé kezdtek válni, megjelentek az élénkebb színű, gyakran fényesebb textúrájú anyagok, kiegészítve olyan dekorációs elemekkel is, mint például a flitterek.
A kiállított korcsolyaruha is követi az 50-60-as évek divatját: piros színű, puha gyapjúszövetből készült, hosszú ujjú, kis kerek gallérral, karcsúsított, rövid rakott szoknyarésszel, melynek flitterezése ünnepélyessé teszi a ruha hangulatát. Állapota nagyon jó, mérete alapján a jelenlegi 38-as női ruhaméretnek felel meg.
A fehér színű korcsolya bőrből készült (a női korcsolyázók általában fehér színűt viseltek, míg a férfiak feketét), jó állapotban maradt meg. Kifinomult és stílusos dizájnnal rendelkezik: a lábhoz való rögzítése fűzéssel történt, bokáig lyukakon keresztül, innen lábszárig kapcsokban folytatódik. Pengéje acélból készült, enyhén görbített profilú, orránál recés. A recés rész szerepe, az ugrások, trükkök kivitelezésénél, a cipő sarkán túlnyúló penge viszont irányváltás esetén kellett stabilitást biztosítson a korcsolya viselőjének.
Magyari Éva történész, gyűjteménykezelő
