A Csíkszeredai Régizene Fesziválra hangolódva, melynek az idei központi témája a természet, olyan tárgyra esett a választásunk, mely szorosan kapcsolódik a fesztivál témaköréhez, ez a doromb.  

A Cibrefalvi ásatások során 1981-ben és 1984-ben került felszínre egy-egy töredékes doromb. Az utóbbi évek késő középkori régészeti ásatásai során (éspedig Csíkvacsárcsiban a Sándor-kúria, Csíkkozmáson a Becz-udvarház, Csíkszentkirály az Andrássy-udvarház, Csíkcsomortánban egy 16. századi ház) több példánya került elő ennek a különleges népi hangszernek. A dorombot négyzetes átmetszetű vas rúdból hajlították meg nagyjából U alakúra, amely az alsó részén kiöblösödik. A régészeti leletanyagból származó dorombok többségének hiányzik a középső pengető rész. A hangszer keltezése esetünkben a 16. század (a leletkörülmények alapján), de általában kormeghatározásuk nehéz, hiszen nagyjából ugyanazok a formák élnek többszáz éven keresztül szerte Európában. A tárgynak több párhuzamát is ismerjük a középkori Magyar Királyság területéről. Nyugat-európai példaként bemutatunk egy késő középkori ábrázolást, Pieter van Heyden: Zottenkermis című munkáját, ami 1570–1601 között készült. De a British Museum online elérhető adatbázisában is találunk a Cibrefalvi példányainkhoz hasonló dorombot.

A doromb, felépítését tekintve egy bambuszba vágott (Ázsia és Óceánia) vagy fémkeretbe illesztett (Európai) nyelv, amelynek az egyik vége szabadon rezeg és ujjal, vagy rákötött zsineggel lehet pengetni. A hangszert a szájban tartják, a fogakhoz közel, és a hangszínét, -erősségét a nyelv állásával, és a légzéssel lehet szabályozni. A megpendített dorombnyelv rezonanciájától függ a hangmagasság, az amplitúdójától (a rezgés legnagyobb kitérése) pedig a hangerősség. A doromb egy alaphangon szól, amelynek a felharmonikusait a zenész szájürege erősíti fel és a szájüreg térfogatváltozásaival képezi a dallamot. A doromb dallam- és ritmushangszerként is egyaránt használható.

Belső-ázsiai török népek körében, valamint az újkori Európában a doromb elsődlegesen és kizárólagosan női- és gyermek-hangszer, azonban a 15-16. században a dudával együtt még jellegzetes katonai hangszer is. Ezért nem kizárható, hogy a hangszertípus női- és gyerekhangszerré válása nem egy vaskori hagyomány folytatása, hanem más hangszertípusokhoz hasonlóan egy későbbi ,,degradálódás” eredménye.

Rendhagyó módon négy, régészeti ásatásokon előkerült dorombot mutatunk be, ezzel is érzékeltetve 16. századi széleskörű elterjedését vidékünkön. A tárgyakat a látogatók a Csíki Székely Múzeum jegypénztáránál az erre a célra kiképzett részen és tárlóban tekinthetik meg.