Székelyföldön az asszonyok a kontyba tekert hajukon csepesz elnevezésű, csipkés szélű, tarajos, áll alatt megkötött főkötőt viseltek. Hétköznapokon színes, ünnepnapokon fekete csepeszt hordtak. Alcsíkon a csepesz nem szerepelt a kelengyében, mert a vőlegény vagy az anyós ajándékozta, Felcsíkon pedig a perefernum egyik tételét képezte. Kezdetben a csepeszt főkötőműves vagy csepeszvarrónő készítette, később falusi kismesterek varrták. Készítésénél valamikor csipkét, üveggyöngyöt, selyemszalagot is felhasználtak, később már a tarajos vagy magyar főkötő jött divatba. Apor Péter erdélyi emlékíró szóvá is tette, hogy „nem vala annyi módi a fejeken, nem vala annyi taré.” Minél módosabb volt a csepesz viselője, annál bodrosabban szegélyezte csipke a főkötőt. Visszatetszést váltott ki, ha valaki a rangján felül, gazdagon bodrozott csepeszt hordott. A csepeszt általában viselője magával vitte a sírba is.

Az itt látható csepeszt Csíkdánfalván viselték a 20. század elején. Fekete szaténból készült, és két részből szabott szélén négy rend csipkéből rakott taraj van. A csipkék között kék szalagok vannak sugarasan elhelyezve, kilátszanak a csipkéből. A kontyrész bevarrását gyönggyel megtűzött, rakott szaténszalag fedi. A csepesz bélése bolti szövet. Módos asszony viselhette, látható ez a négy rend csipkéből készült tarajból, valamint a gazdag díszítésből.

A csíkdánfalvi tarajos csepesz megtekinthető a múzeum jegypénztárában keddtől vasárnapig, naponta 9 és 17 óra között.