A 18. század elejére Erdély osztrák fennhatóság alá került. 1710–20 között Erdélyt Stephan von Steinville katonai parancsnok irányította, így a korabeli erődök újjáépítése is rá hárult. Ezen munka során Gyulafehérvár és Déva vára mellett, a keleti határhoz közeli, 50 éve romosan álló Mikó-várat építtette újjá, és alakíttatta át erődített laktanyává. Ennek emlékét őrzi a vár bejárata fölött ma is látható címeres köve 1617-ből, valamint a gyulafehérvári erőd alapkőtételének alkalmából kiadott emlékérem szövege is: „Megalapíttatott Steinville által az ország fővárosa, Gyulafehérvár alapkövének letételével, aki [Steinville] most készül újjáépíteni Déván a dáciai romokat, s ezt Csíkszereda is helyesli.”