A császári-királyi hadsereg kétségtelenül legérdekesebb és legfejlettebb lőfegyverei egy dél-tiroli, ampezzoi fegyverkészítő, Bartholomäus Girardoni nevéhez köthetőek. Először ismétlő kovás puskák szerkesztésével kísérletezett, és egy baleset után fordult a sűrített levegő energiája felé. A sűrített levegőt egy vaspalack tartotta, melyet egy pumpa segítségével kellett feltölteni. Girardoni M1770 fegyvere esetében a tárolt nyomás negyven lövésre volt elegendő, de ebből csak az első húsz-harminc rendelkezett azonos erővel. A 13 mm űrméretű fegyver hatékony lőtávolsága 150 lépés volt, és meglehetősen pontos volt a huzagolt csőnek köszönhetően. A légtartály cserélhető volt, a katona kettő-négy feltöltött darabot tárolt táskájában. A fegyver a kor színvonalához képest elképesztő tűzgyorsasággal bírt, a képzett katona fél perc alatt húsz lövést volt képes leadni. A tűzgyorsaságot a fegyver jobb oldalán lehelyezett húsz golyót befogadó tár biztosította. A golyókat minden lövés után egy rugós tolattyúval lehetett a csőfarhoz tolni. A fegyver 1780–1815 között volt hadrendben.