Bethlen Gábor fejedelem (1613–1629) 1614-ben Gyulafehérváron kelt oklevélben a csíkcsekefalvi Bodó Mihálynak lófői címet adományozott, egyben mentesítette minden adó és szolgálat alól, cserébe a mindenkori uralkodót lóval, dárdával, sisakkal, mellvérttel, pajzzsal, lándzsával, és más katonai felszerelésekkel volt köteles háború idején szolgálni.
A lőfegyver megjelenésével a klasszikus nehézlovas katona ideje leáldozott. A muskéták nehéz ólomlövedékei átlőtték a vértezetet, a török ellen folytatott háborúskodás a végeken kialakított egy olyan lovastípust, amely szinte minden feladatot el tudott látni: „Rohamsisakot viselnek és félvértet. Bal oldalon hordják a szablyát, a jobb oldalon pedig a hegyestőrt. Kezükben kopja, kétcsúcsos, bojtos zászlóval.” A rákozott huszársisak oszmán eredettel rendelkezik, és nagy valószínűséggel a 17. század legjobb fejvédő eszköze. A mellvért a nehézlovas katona utolsó megmaradó vértezeteleme, mely egészen az első világháborúig megmaradt a hadseregek hadrendjében. A muskéták lövedéke ellen a harcászati lőtávolságokon jellemzően nem védett.