Mikó Ferenc valószínűleg 1585-ben született, rokonság fűzte több neves erdélyi családhoz is, többek között Bethlen Gábor és Kemény János fejedelmekhez. 1612-ben már nős volt, ebből a házasságból egy fiúgyermeke, József született. Felesége halálát követően négy év múlva nősült újra, a Csíkzsögödön lakó Pókay Annával lépett házasságra, akitől már nem született utóda. Fia, József, megnősült ugyan – Macskási Ilonát vette feleségül –, de gyermeke nem született. Mikor apja halálát (1635) követően nyolc hónap múlva ő is elhunyt, a család ezen ága kihalt.
Mikó Ferenc az 1600-as évek elején Barcsai András – erdélyi főkapitány –, majd annak halálát (1602) követően Bethlen Gábor szolgálatába szegődött, s az ő oldalukon harcolva vett részt Erdély küzdelmekkel teli időszakában. Mikó Ferenc 1611-től viselte a Csík-, Gyergyó-, és Kászonszék alkapitányi címét Bethlen Gábor főkapitánysága idején, majd annak fejedelemmé választását követően 1613-ban ő vette át a főkapitányi tisztséget. 1622-ben már kincstartói titulussal rendelkezett, és a fejedelmi tanács tagja volt.
Mikó Ferenc gyakran követte Bethlen Gábort, aki különböző követségekbe, országgyűlésre volt hivatalos még a fejedelemsége előtti időszakban. Ezen utak tapasztalatai tették lehetővé, hogy Bethlen Gábor fejedelemmé választását megelőzően Mikó Ferenc már önálló követként járhatott a Portán; 1613 júniusában érkezett oda, hogy Bethlen Gábor fejedelemmé választásához a törökök támogatását kérje, eredményesen. Később is több alkalommal járt a Portán. Bethlen Gábor második leánykérő követküldése 1624-ben Bécsbe, majd 1625 nyarán Brandenburgba juttatta, ahol feleségül kérték a választófejedelem húgát, Katalint, majd 1626 elején Kassára, a menyegző helyszínére vitték. Első és teljhatalmú követe volt a fejedelemnek az 1626. december 20-án II. FERDINÁND biztosai által megkötött pozsonyi békénél. Mivel halála után egy évvel a családja kihalt, kevésbé vagyonos örökösei a várat nem tudták befejezni és fenntartani, az 1661-ben Csíkba betörő török-tatár seregek pedig az épületet kirabolták és elpusztították.