ROMÂNĂ | MAGYAR | ENGLISH

Információ
Kapcsolat
Oldaltérkép
RSS csatornák
Facebook
Youtube
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK   
ÚTKERESZTEZŐDÉSBEN

Nyitás: 2018. augusztus 3-án.

A Csíkszereda város története című állandó kiállítás 5 év muzeológusi munkát követően valósult meg, hét teremben, mintegy ötszáz négyzetméter alapterületen. Az előkészületek alatt intenzív tudományos kutató munka folyt, közel száz adatközlővel beszélgettünk, több ezer tárgyat gyűjtöttünk be terepről, illetve hoztak be adományként. A kora középkortól az 1989-es változásokig terjedő időszakot, közel egy évezredet ível át a tárlat, amely elsősorban a csíkszeredaiakhoz szól, az ők lokális identitásuk erősítését célozza. Ugyanis múltunk ismerete nélkül, nehéz jövőt építeni.
Csíki idők járása − Népi életképek a mindennapokból


A Csíki Székely Múzeum néprajzi kiállítása a 19. század végének és a 20. század elejének − néhol napjainkig is fellelhető − paraszti világát mutatja be. A vidékre jellemző tárgyak által a csíki mindennapok sajátos élettereit járhatja be a látogató.

A Mikó-vár története

Szerencsés adottságot tudhatunk magunkénak azáltal, hogy a Csíki Székely Múzeum a régió egyik legjelentősebb műemlék-épületében, a Mikó-várban foglal helyet. Ezt a lehetőséget, nevezetesen az építészettörténet tudományos feldolgozását és látványcentrikus bemutatását az utóbbi évek történeti, régészeti és művészettörténeti kutatásai tették elérhetővé. Szisztematikus módon tártuk fel a Mikó-vár erődítésrendszerét, belső udvarát és több földszinti termét.
IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK   
Állatok

2019. május 21. - október 15.

Az évadonként frissülő reprezentatív Nagy Imre-kiállítások sora idén egy témaelemző válogatással bővül.
A Csíki Székely Múzeum egy új koncepció mentén szerveződő sorozatot kíván elindítani, alkalmanként új tematikák, összefüggések szerint válogatva a több mint 6000 alkotást  számláló gyűjteményből.
Az idei kiállítás témája az  állatok reprezentációja Nagy Imre művészetében.

Panteon

2019. május 16. - július 21.

A 140 éves Székely Nemzeti Múzeum 3 ezer darabos gyűjteményt őriz, melynek zöme adományként került az intézménybe, de az utóbbi időben, tudatosan, vásárlások útján is gyarapodott az anyag. A gyűjtemény legjavát, a mintegy 80 művet bemutató alapkiállítást a tavaly év során a Pesti Vigadóban tekinthették meg az érdeklődők.
A kultúrtörténeti jelentőségű tárlat közösségünk kiemelkedő képzőművészeti életműveinek reprezentatív bemutatását vállalta fel.
Olyan jelentős alkotók munkáit láthatja a közönség mint Gyárfás Jenő, Ziffer Sándor, Mattis-Teutsch János, Szervátiusz Jenő, Baász Imre, Plugor Sándor, Jecza Péter, Korondi Jenő.

Csíki Székely Múzeum
Csíkszereda, Vár tér 2.
Hargita megye, Románia

Nagy Imre Galéria
Csíkszereda, Zsögödi Nagy Imre utca 175.

Kossuth utcai galéria
Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 12., I. emelet
Postacím:
Muzeul Secuiesc al Ciucului
530132 Miercurea Ciuc, Piaţa Cetăţii nr.2
Judetul Harghita, Romania

Tel: (004) 0266-372024
Tel/Fax: (004) 0266-311727
Mobil: (004) 0753-073531

E-mail: info@csikimuzeum.ro
Web: www.csikimuzeum.ro
EU-s projektünk:
Kiemelt támogatónk:
Kulturális projektünk:
Fenntartónk:
Developed by Designed by