ROMÂNĂ | MAGYAR | ENGLISH

A néprajzi gyűjtemény   
Előzmények

Néprajzi gyűjteményünk megalapítását az 1930-ban, Csíksomlyón megrendezett népművészeti kiállítás jelentette. A Csíki Székely Múzeum megalapításának gondolata nem véletlenszerűen ötlött fel a kezdeményezőkben. Az első világháború után, a megváltozott történelmi körülmények ráébresztik az erdélyi értelmiséget magyar népi kultúránk megmentésének fontosságára. Erdély- szerte hagyományápoló, értékmegőrző folyamat indul meg. Csíkban ez a folyamat a húszas-harmincas évek tájékán érlelődött meg. E kiállítás gyűjteményét előbb Domokos Pál Péter, majd távozása után, Vámszer Géza gondozta. háborús időkben sok tárgynak nyoma veszett. A múzeum régi leltárkönyvében 259 néprajzi tárgy volt, amelyek többsége elveszett. A múzeumi kollekció későbbi gyarapítója Kovács Dénes igazgató, majd János Pál igazgatónak volt nagy szerepe a néprajzi anyag fejlesztésében. Munkássága idején nyerte el a gyűjtemény és a szabadtéri részleg mai arculatát, jómaga valamint munkatársai (Kósa Szánthó Vilma, Szőcs János, Kristó Tibor) gyűjtései, felvásárlásai nyomán. Ez volt a gyűjtések "hőskora". A következő évtizedekben az egyre szűkösebb anyagi források miatt a felvásárlások csökkentek, de a gyűjteménygyarapítás nem szűnt meg.                

Néprajzi tárgygyűjtemények

A Csíki Székely Múzeum néprajzi részlegének tárgyanyaga a népi életmód csaknem minden területét felöleli. Készítésük idejét tekintve legnagyobb részük a múlt század végére és e század első évtizedeire datálható. Néprajzi szempontból tehát a népművészet kifejlett, virágzó szakaszában és egyben utolsó periódusában készültek: díszítményükben és technikájukban a régi hagyományos stílust őrizték. Megtalálható benne a népi életmód, a lakásbelső jellegzetes darabjai, a mezőgazdasági fa- és fémeszközök, az állattartás és pásztorkodás, a tejfeldolgozás eszközei- tárgyai, háztartási és használati tárgyak, a népi mesterségek eszközei és produktumai, a népi kerámiatárgyak, a népi házi textilipar eszköztára. Kiskollekciót alkotnak a csont- és szarutárgyak, a kisszámú üveg- és porcelántárgyak, valamint sajátos stílusú "népi" órák. Ez utóbbiak iparművészeti fogantatású darabok, de a népi háztartáshoz tartoznak, így jelenlétük indokolt. Ide sorolható a festett, hímes tojások kollekciója, melyek a húsvéti ünnepkör kellékei. Van még egy kis polgári bútor-kollekciónk, de nem hiányoznak a népi hangszerek sem a gyűjteményből: gardony, népi készítésű hegedű, klarinét, trombita. A textil- gyűjteményt a lakásbelső textíliák, és a viselet alkotja, több mint 2000 darabot foglal magába. A gyűjtés korai időszakára főként a tárgykollekciók beszerzése volt jellemző: többnyire a változatok begyűjtésére fektettek hangsúlyt, így a rokolyák, mellények, székely harisnyák változatait gyűjtötték, a teljes rend viselet igen kis arányú.

Fagyűjtemény

A fából készült eszköz- és tárgykészlet gazdagsága, (közel 1500 db.), arról tanúskodik, hogy a fát a népélet minden területén alkalmazták. Sokféle tárgy, eszköz készült belőle, egyszerűek vagy díszes faragásúak, aszerint, hogy mi céllal készült, milyen szerepet kapott a társadalmi életben. Díszítés került a kapukra (státuszszimbólum), a fejfákra, az út menti keresztekre, az adományozásra vagy ünnepi alkalmakra készült tárgyakra, bútorokra, a szerelmi jegyajándékokra, a szokások tárgyi kellékeire. A "hímes" vagy "írott" guzsalyok, orsók, mosósulykok, vászonfeszítők, rendeltetése elsősorban szerelmi jegyajándék volt. A hozományos láda is emiatt válik díszítetté, mert a paraszti világban az új asszony szimbólumává lett.
Fakéregből készültek a korai faedények, kosarak, sziták, méhkasok. A gyűjteményünkben található kéregsótartók, kéreg-sziták készítéséhez a nyír- és a nyár világos kérgét használták fel, amelyet bekarcolással, geometrikus mintával díszítettek. Az egy darabból való tárgyak vájt technikával készültek, amit Csíkban "ásott"- nak mondanak. A fa természetes alakját használták fel, a "fölös" részeket, vagy a belső részeket távolítva el. Ácsolással készültek a lakásbelső első bútorai is: a kelengyés ládák, "karok", "szuszékok, melyeket hornyolóval bekarcolt, geometrikus ornamentikával díszítettek.
A 18. században, a paraszti lakásbelsőben megjelenik a festett bútor. Virágkora a 19. századra tehető. A Csíki bútorkészítés központjai: Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Csíkjenőfalva, Csíkdánfalva, Fitód, Csatószeg, Menaság. A festett bútorok jellemzője a kultikus, Mária-színnek is mondott kék alapszín. A virágos, reneszánsz ornamentika elrendezése, sajátos jegyeket adnak e bútornak. Gyűjteményünk többsége felcsíki festett bútor, és néhány vásári termék: hozományos ládák, székek, almáriumok, tálasok, padok, padládák, kendőszegek, sótartók, kanáltartók, tékák, asztalok.
A szerelmi jegyajándékként adott tárgyakon gyakori az ékfaragás. A csíki guzsalyok, vászonfeszítők, sulykok, orsónehezékek túlsúlyban mértani motívumok hordozói. A virágmotívumok később jelentkeznek: a 19 sz.-i szerelmi szimbolika jellemzői a tulipán, majoránna, és a szív. Gyűjteményünk nagyobb számú díszes vászonfeszítőt, cifra sulykot, kevesebb cifra guzsalyt és orsót foglal magába.
A pásztorbotokat fehérmogyoró fából késztették, ornamentikájuk szintén ékfaragású, mértani motívumokban gazdag.                

Kerámia

Igen jelentős és gazdag kollekciója a múzeumnak, 1710 használati- és díszedénnyel, valamint 810 db. csempével. A régi kerámiagyűjteményt madarasi, dánfalvi, valamint más erdélyi népi kerámiaközpontokból származó bokályok, használati edények alkotják. Az újabb darabjaink: a csíki "Arta" népművészeti szövetkezet sorozatai, valamint az árcsói fazekasvásáron kiállító mesterek legsikerültebb munkái.
A bokály inkább Erdélyben és a Székelyföldön ismert elnevezés. Eredetileg az ónmázas edényt jelentette, erről került át az ólommázas népi kerámiára. Sajátos körte formájú, díszes asztali ivóedény, nevezték kancsónak, korsónak is. A népi eredetű bokályok általában fehér alapú, polikróm színezésű ólommázas edények, amely a fajansz, illetve a drága porcelán illúzióját keltette. A csíki fazekasok nem készítettek bokályt, mert az itteni agyag nem volt megfelelő minőségű. Gyűjteményünk régi, karcolt díszű kézdivásárhelyi, vízfolyásos, "ökörhúgyos" székelyzsombori, és szolokmai, barcaújfalusi, tordai, besztercei, valamint néhány zöldmázas (készítésük helye még tisztázatlan) bokályból áll.
A csíki tájegységen belül nem működött fazekascéh. A fazekasságot a falvakban, a háziipar keretében dolgozó parasztmesterek művelték, kiegészítő tevékenységként. Csíki fazekasközpontok: Czibrefalva, (17. sz), Csíkvárdotfalva, (18. sz), Csíkmadaras (17-18. sz.), Csíkdánfalva, (18-19. sz.), Csíkcsatószeg, (18-19. sz.), Kászonban Impérfalva, (19. sz.). Gyűjteményünkben leggazdagabb a csíkmadarasi és csíkdánfalvi emlékanyag. Mindkettőre jellemző a hagyományos formák (a 18 - 19. századi agyagedény típus) megtartása. A csíki népi agyagedény szegényes díszítésű. A madarasi fekete kerámia geometrikus motívumokat alkalmaz, (ú.n. fésűs díszítést, pontot, vonalat és "kandargót" (hullámvonal), rovátkolást). A zöldmázas kerámiát általában nem, vagy csak ritkán díszítik, kevés mintával: spriccolással, rovátkákkal, életfával.
Legkorábbi madarasi kerámiánk a szenttamási római katolikus templom toronygombja (a történelmi kollekcióba tartozik), feltételezhetően az 1728-as keltezésű habán mintájú zöldmázas tányér is itt készülhetett.
A csíkdánfalvi kerámiára a vörös szín jellemző, amelyet korán felválthatott a sárga mázas technika. A 19. sz. végi díszítés mértanias, stilizált: fésűs dísz, a vízfolyás vagy kandargó, az életfa-motívum, holdas minta. A 20. században motívum-váltás történt: sajátos pöttyözéssel kialakított virág-, valamint levélmotívumok ötvözése a régi vonal-mintákkal. Legrégibbi tárgyunk egy 1869-es évszámot viselő kétfülű kiöntőcsöves ecetesfazék, sárga mázú, alatta fehérfölddel festett életfa.                

Fémtárgyak

Viszonylag kisebb kollekció (357 tárgy), a kovácsmesterség jellemző szerszámaival: ekevasak, csoroszlyák, béklyók, mezőgazdasági eszközök lakatok, zárak, üstök, háromlábak, gyertyatartók, lámpások, vasalók, mozsarak, rézcsengők, kolompok.
Csíkban, Madaras határában a 16-18. században fejedelmi tulajdonban levő vashámor működött. Ugyancsak említésre méltó a csíkszentkirályi, valamint a kozmási kovácsmesterség. A falusi kovácsok a vasat rúdvasként vásárolták feltehetően innen, továbbá a torockói, később a szentkereszbányai, vajdahunyadi hámoroktól. Kisebb méretű mezőgazdasági eszközöket, hétköznapi használatú tárgyakat készítettek, vasalásokat és patkolást végeztek. A 18. századi kovácsok javarésze szabad székely, sőt lófő is volt, a későbbi századokban a kovácsmesterséget nagyobb arányban űzik a vándor, később letelepedő cigány kovácsmesterek.

Textilgyűjtemény

A múzeumi textilgyűjtemény (több mint 2000 darab) két nagy csoportba osztható: a népviseleti darabokra és a lakásbelső textíliáira. A gyűjtemény magyar és román, zömében a két világháború közti viselet-darabokat foglal magába.

Csíki székely viselet
A viselet szimbólumhordozó jelleggel bír, használati szerepén túlmenően, mindenkor jelezte viselőjének nemzeti, társadalmi (rendi), sőt felekezeti hovatartozását, és életkorát is; tükrözője volt az ünnepeknek és szokásoknak, az örömnek és a gyásznak és nem utolsó sorban az időjárásnak. Mára a megkülönböztető jegyek deszemantizálódtak, díszítményekké szelídültek. A ma általánossá vált viselet a közrendi viseletből alakult ki, az asszonyok készítettek háziszőttesből.
A férfiviselet általános jegyeiben, nem különbözik más székely tájegységek viseletétől. A helyi jelleget a harisnya díszítése hordozza, a rendi- vagyoni tagolódást szimbolizáló zsinórozás, kialakulásában a katonáskodás is szerepet játszott.
A férfiviselet lábra feszülő fehér posztó nadrágból (székely harisnya), kender vagy lenből készült ingből, fekete posztó lajbiból (régebb fehér báránybőr melles), csizmából áll. Felöltőnek posztó zekét viseltek, ami lehet hosszú, vagy rövid. Télen fekete báránybőr kucsmát, nyáron fekete kalapot viseletek. A fekete szín a polgáriasodással, ennek hatásaként kerül be a népviseletbe körülbelül a 20. sz. elején. A női viselet változatosabb és színesebb a férfiakénál. Ennek is meghatározója volt a társadalmi- vagyoni rétegződés. A 18. század utolsó felére alakul ki, és napjainkig módosult.
A székely női viselet részei: fehér csipkés ing, rokolya (szoknya), alatta fehér vászon alsószoknya, mellény, kötény vagy előruha. Felöltőként télen posztózekét, báránybőr kozsókot, később kurtit, szövet ujjast viseltek. A lábukon csizmát, majd gombos magas szárú cipőt hordtak. A lányok hajadonfőtt jártak, fejükön pártát (pántlika), hajadonságuk jelét viselték. Nagy hidegben hárászkendővel fedték fejüket. Az asszonyok kontyot, fejrevalóként előbb főkötőt (csepeszt), később csak kendőt viseltek asszonyságuknak szimbólumaként. Csíkban a csíkos rokolyaszőttes az elterjedt, Felcsíkon és Gyergyóban keskenyebb, Alcsíkon és Kászonban szélesebb csíkozású a rokolya. Életkor szerint is különbözik ez, a fiatal lányok és menyecskék piros- fekete csíkos, a középkorú asszonyok, barna- fekete, az idős asszonyok kék- fekete, vagy teljesen egyszínű fekete rokolyát viseltek. Böjtben félgyászt, piros-kék- zöld- fekete csíkozású szoknyát hordtak.
A mellények alapanyaga régen a rokolyával azonos, de apróbb csíkozású volt. Később a népviseletbe is bekerül a bársony, a selyem, a gyöngy, a klott. A kötények is hasonló változáson mentek át. Ma fehér gyolcsvászon vagy fekete klott (selyem), amit lerakással, csipkebetéttel, vagy szélén csipkével díszes. Alcsík egyes falvaiban mellényt és kötényt töltött hímmel, apró virágos csokrokkal hímezték. A régebbi alsóneműk, ingek, kender vagy lenvászonból készültek, szabástípusa a középkorra nyúlik vissza.
A főkötő, "csepesz" az asszony-státusz szimbóluma, viselőjét ezzel együtt temették el. Ezért viszonylag kevésszámú darab őrződött meg. Anyaga fekete klott vagy selyem, amit elöl többsoros keményített csipke szegélyezett, az áll alatt széles fekete selyemszalaggal.
A felöltők az éghajlati körülményeknek megfelelően, általában vastagak. Díszítésük paszománnyal, zsinórozással történt.

Csángó viselet
Csángó öltözet- gyűjteményünk a Tatros folyó felső folyásának vidékén, a Gyímes völgyében élő magyar etnikumú népcsoport viselete. Régi, középkori kelet- európai viselet változata. E kollekció is elsősorban viseletdarabokra épül.
A férfiviselet: télen fehér posztó harisnyából, kiengedett, combközépig érő ingből, amit derékon bőrövvel (díszűvel) szorítottak le, báránybőr mellesből, posztó hosszúzekéből állt. A csángó mellesek gazdag és színes hímzésűek, amit helybéli szűcsök, parasztmesterek készítettek. A lábat régebben bocskor, később bakancs fedi, a fejrevaló a kucsma vagy fekete pörge kalap. A nyári viseletben a nadrág fehér háziszőttes vászonból készül. Felöltőnek báránybőr kozsókot vagy posztó hosszúzekét hordtak.
A nők viselete: fehér, nyakban ráncolt fodros ujjú hímzett ing, csipkés alsószoknya, színes szőtt öv, "karinca" (lepelszoknya), amit bernyóccal szorítanak a derékra. Felsőtestükön elöl hasított, ugyancsak hímzett fehér báránybőr mellényt viselnek. Lábbeliként régebb bocskort, amibe posztó "csórikát"(kapca) tekertek, és amit pórázkötővel rögzítettek. Télen felöltőnek hosszú posztózekét viseltek.
A női ingek szabása régi, reneszánsz típusú: nyakban ráncolt, mellévarrt ujjú, könyökön felül ráncolt, széles gallérú, csipkés. A férfiing téglalap-szabású, nyakban elől hasított, lefelé kiszélesedő, kieresztős, combközépig érő. Ezt hímezték ki a hangsúlyos helyeken: nyakban, előkén, az ujjak szegésénél. A női darabokon, a nyakpánton, a ráncok összeszedésénél, a könyök fölött, és a ráncok élén. A hímzés a legrégebbi varrástípusba tartozik, az ún. fonáján való varrás, csak a viseletdarabokon jelentkezik.
A karinca szálas gyapjúból szőtt, alapja fekete, piros- zöld felvető, a szélét piros, zöld, sárga, vékony csíkkal ("báta") szegik. A derekat leszorító, szőtt "bernyócok" és a szélesebb övek változatosak, rendszerint a két végén is különböznek. Téli felöltők a hosszú posztózeke, melyek a régies szabástípust megőrizték. Az asszonyok fejükön csepeszt viseltek, ami a székely főkötőnél egyszerűbb szabású volt, és mintás klottból készült, egyrétegű csipkével szegetten. Gyűjteményünkben ilyen darabokat is találunk.
Kézi szállításra a gyapjúszőttes, megványolt posztó átalvetőt vagy a félvállas tarisznyát használták, amit vékonyabb anyagból is készítettek. Ornamentikájuk általában a csíkozás, a táblás, sokszor többszínű fonallal.

Román viselet
A román viselet Csík vidékén élő románság, különösképp Lóvész és Marosfő, továbbá Vasláb, Várhegy, Salamás viseletét tükrözi. Gyűjteményünkben 211 román öltözetdarab található. Ezek között teljes rend, nagyon szép menyasszonyi és vőlegényi ruha található. Viseletük a régi kelet-európai viselethez igazodik, főbb jegyeiben moldvai román viseletekkel mutat hasonlóságot. Szintén háziszőttesből készült. Rendkívül színes és gazdag díszítésű.
A román férfi viselet elemei: posztó vagy vászonnadrág, hosszú, kiengedős ing, amit derékban bőröv (diszű) vagy szőttes, varrott öv szorít le. Mellényként kivarratos mellesbundát, felöltőnek hosszú posztózekét vagy báránybőr bundát, fejrevalóként kucsmát, nyáron rövid peremű pörge kalapot viseltek. Lábukon régebben bocskort, majd bakancsot, nyáron félcipőt hordtak.
A román női viselet: régi típusú fehér vászon, nyakban ráncolt ing, katrinca vagy fota (lepelszoknya), alsószoknya. Derékban szőtt színes öv, majd bernyóc szorítja testhez a fotát. Lábbeli régen a bocskor, majd a cipő és a félcipő lett. Felöltőjük a melles bunda, télen hosszú bunda, vagy posztózeke.
A női ingeket vállfőben és elejükön két vagy három hasábban is fonáján való varrással gazdagon hímezték. A régi ingek színezése mértéktartóbb, egy színnel, általában feketével varrták, nagyon szép geometrikus mintájúak, akárcsak a csángó ingeké. Újabban kiszínesedtek, más technikával hímzettek. A férfiingek díszítése a nyakpánton, az előkén, az ujjak szegélyénél található.
A lepeszoknya szintén gyapjúszőttes, fekete alapú, a moldvai karincákhoz hasonlóan szélességében selyem- vagy fémszálas felszedett csíkokat szőnek, szélét szélesebb piros, és vékony sárga "bátával" zárják. A bernyócok és övek szintén sajátos technikával, változatos mintával készülnek. Mellényként gazdagon kivarrt rövidbundát viselnek. Felöltőnek posztóból készült hosszú zekét, báránybőr kozsókot vagy bundát viseltek. Gyűjteményünkben, nagyon szép, szász hatásokat mutató menyasszonyi bundákat őrzünk, feltehetően szászrégeni szűcsök munkái.

Lakásbelső textíliák
Legértékesebb darabjaink közé a székely festékesek gyűjteménye tartozik (75 darab).
A székely szőnyeg, festékes vagy burjános, sajátos háziipari termék. A 17-18. században már színes volt, szövése jellegzetes, az ún. kilim szövés. Két fajtája ismeretes, az egybekötött és a lyuggatott kilim. Dísz- textíliaként alkalmazták, ünnepi alkalmakkor, a tisztaszobában falikárpitként, ágytakaróként, asztal- és ládaterítőként, utazáskor szekérre. Féltett és értékelt darabja volt az asszonyi hozománynak, pereskedtek érte, ára vetekedett a földével. Mintakincse népművészetünk legrégebbi rétegéhez tartozik, mértanias, stilizált. A gyapjúfonal színezése növényi festékekkel történt, sajátos "receptek" alapján. A régi darabok uralkodó színe a rozsdabarna alap /hagymahéj/, sárga /szúlfű, szúrfű/, a kék /posztóbors/; valószínű indigó, és a fehér / a gyapjú természetes színe /. Ritkán negyedik szín is társul hozzá: a zöld/nyírfalevél, dióburok/. A növényi festés helyét a 19. század végétől átveszi a kereskedelemből vásárolt, bolti festék. Ekkor a festékes kiszínesedik. A 20 sz. első feléből származó szőnyegek megőrzik ugyan régi motívum-világukat, színükben azonban megváltoznak: megjelenik a bordó, az élénkpiros, a krómzöld, a lila (tintaceruza), és a narancsvörös.
A gyapjú felhasználása a népéletben szélesebb körű, ebből készültek a viselet téli darabjai, a lakásbelső más textilneműi, a tulajdonképpeni takarók, a csergék, pokrócok, amit aztán megványoltak. Gyűjteményünkben ezek is megtalálhatóak.

*
Vidékünkön is a kender és a len termesztése, rostjainak feldolgozása évszázadokon át, jelentős szereppel bírt. Feldolgozása kézi megmunkáláson alapult a népi háziipar keretében. Ebből készültek a viselet vékonyabb darabjai, az asztali és ágybeli ruhák, lepedők, párnahuzatok, törülköző kendők, rúdilepedők, takaró ruhák, asztalterítők, abroszok. Kenderszálból a köznapiak, lenből az ünnepiek, később elegyesen, gyapottal. Mindezek a darabok képezték a női hozományt, a "dos"-t vagy perefernumot. Az egyszerű kétnyüstösök két fajtáját szőtték, a vászonszövést és a kettős egyest. Ezzel készült a mindennapi vászonneműk, gyolcsok sokasága. A felszedettes textíliák Csíkban már a 17. században előfordulnak. A többnyüstösök, a cifra hímesek közül a három- és négynyüstösek Csíkban is elterjedtek. A régi okiratok Csíkban inkább a sávos (sávolyos) és fejtős felszedetteseket emlegetnek.
A lakásbelső textíliák díszítése a szövés mellett varrással is történt. A varrás, a hímzés különböző technikái közül a szálszámolásos módszer, s ennek velejárója, a geometrikus mintakincs volt közismert. Gazdag keresztszemes mintakollekcióval rendelkezünk.
A szabadrajzú hímzések közül az ún. úrihímzést említjük, ami kevésbé terjedt el a nép körében, és valószínű a 19-20. században honosodott meg néhány falu egyes női öltözék-darabjain. Gyűjteményünk ezen kívül horgolt-csipke mintakollekcióval is rendelkezik.



Csíki Székely Múzeum
Csíkszereda, Vár tér 2.
Hargita megye, Románia

Nagy Imre Galéria
Csíkszereda, Zsögödi Nagy Imre utca 175.

Kossuth utcai galéria
Csíkszereda, Kossuth Lajos utca 12., I. emelet
Postacím:
Muzeul Secuiesc al Ciucului
530132 Miercurea Ciuc, Piaţa Cetăţii nr.2
Judetul Harghita, Romania

Tel: (004) 0266-372024
Tel/Fax: (004) 0266-311727
Mobil: (004) 0753-073531

E-mail: info@csikimuzeum.ro
Web: www.csikimuzeum.ro
EU-s projektünk:
Kiemelt támogatónk:
Kulturális projektünk:
Fenntartónk:
Developed by Designed by